Zitácska a maga két és fél évével már eddig is megmutatta, hogy öntudatos, az élet dolgairól határozott elképzelésekkel bíró kislány. Ahogy kezdett csecsemőből tipegővé válni, egyre inkább megmutatkozott, hogy ő nem az a fajta, akit letesznek a polcra és ottmarad.
Panni is sokat "küzd" vele az utóbbi időben, hiába ő a nagyobb, úgy tűnik, Zita meg a harciasabb, így nem mindig mennek zökkenőmentesen köztük az élet nagy dolgai - mint például ki játsszon a zenélő barbival, ki húzza fel Panni hosszú, pörgős szoknyáját, kié legyen étkezéskor a sötétkék műanyag kanál.
Érthetően Zita "könnyű természete" a szülei felé is megnyilvánul. Például abban, hogy hiába van kb. 100 ruhadarabja, ő csak azt a ronggyá hordott hármat hajlandó felvenni, ami neki tetszik. Hiába lehetne - és kellene is - csodás kis copfokat csinálni a kócos kis hajából, hogy ne lógjon a szemébe mindig, ő nem hagyja. Ha mégis sikerül elterelnem a figyelmét és legalább egy hajcsattot a hajába csempészni, ahogy rájön mi történt, már szedi is kifelé. A tél beálltával birkóztunk, hogy a "kéke cipő" helyett csizmát húzzon; most, hogy tavaszodik (bár ahogy most a zuhogó hóesést elnézem, ide azért egy kérdőjel elkelne) ugyanezt eljátszottuk fordítva is.
Szóval látjuk Zitán, hogy igyekszik saját elgondolásai alapján élni az életet, már rájöttünk, hogy sok felesleges küzdelemtől kíméljük meg magunkat, ha ráhagyjuk, mert amikor nem boldogul, vagy rájön, hogy magának okoz nehézségeket a viselkedésével, akkor megjuhászodva jön segítséget kérni. Hányszor előfordult már, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül cipzározza össze a kabátját, végül mindig rájött, hogy jobb, ha ezt még ránk bízza...
Ugyanez volt a helyzet a szobatisztaság kérdésével is. Pedzegettük neki a témát, persze finoman, hogy "szeretne-e bilibe pisilni", "szeretne-e már bugyikát hordani" - ő eddig - apróbb kilengésekkel - határozottan ellenállt, úgyhogy mi is leszálltunk róla. Egyik nap viszont teljesen váratlanul előhozta a fürdőszobában porosodó zenélős bilit és határozottan jelezte, hogy rá óhajt ülni... Ráült... És sikerült, a bili "csodás dallamra" fakadt. Nagy volt az öröm, a kisasszonyon is látszott, hogy igazán büszke magára. Olyannyira, hogy aznap még kétszer megismételte a mutatványt.
Másnap azzal folytatódott a történet, hogy reggel előcibált egy szatyrot, jelezvén, hogy a bili vele együtt megy a "bötibe" is. A gondozónők egyáltalán nem lepődtek meg a fejleményeken, valahogy ők is érezték, hogy Zitánál ez így fog menni... Délután pedig hallgattuk Zsófi nénit, hogy a gyerekek hogy álldigáltak Zita körül és mennyire örült mindenki a bili zenéjének... Itt tartunk most és remélem, itt nem állunk meg. :)
Még annyit hozzáteszek a történethez, hogy egy kis gyerekszáj is jusson a végére és mert imádom ahogy próbálkozik a beszéddel, hogy kifaggattam őt, miképpen szólt Zsófi néninek, amikor pisilnie kellett.
"Zsoi nene. Piszi akajo. - Ííí mo." (Zsófi néni, pisilni akarok. Így mondtam.) - szóval így mondta...
