Amióta Bazsiéknél találkoztunk egy igazi "lipicai" hintalóval, azóta nincs nap, hogy Anna ne emlegetné a "hííta-paszi"-t. Mivel amúgy is rohamosan közeleg a 2. szülinap, elhatároztuk, hogy hintalovat fog kapni ajándékként. Az elhatározás után a tettek mezejére léptünk, és meglepő dolgokkal találkoztunk a magyar játékboltokban: volt rózsaszín gurulós lábú póniló, hintamaci és !hintazsiráf. Nem mondom, hogy túl sok játékboltot megnéztem, de rá kellett jönnöm, hogy egy divatjamúlt játékot keresek és a boltokban hagyományos hintalovat tartani biztos ciki, inkább tartják a sok rikító színű, anatómiailag felsimerhetetlen állatot vagy-nem-tom-mit, ha meg mindenáron lovat akarok, érjem be a hupililával. Vajon miért gondolják a játékkészítők, hogy a gyerekeknek egy szép barna vagy fehér színű játék nem tetszene, miért kell a ki-tudja-hol-gyártott-szemetet árulni mindenhol? Akkor is "rendes" hintalova lesz a gyerkőcnek, punktum!
Végül Laci talált egy egész pofás kis lovacskát - Mohácson - ő lesz az ajándék, persze nem várhatunk vele 10.-éig:), íme:
