A színház előtt már nagy volt a nyüzsgés, csinos anyukák, büszke apukák és mindenféle rokonok zsongták körül csemetéjüket. Ment a fotózkodás, nevetgélés, boldogan szaladgáltak a benzinfüstös levegőben a tündérkék, gombácskák, pillangók és hasonló kis lények...
Az előadás második felvonása is elkezdődött és izgatottan vártuk, hogy Anna után a mi Zitánk is kilibbenjen a színpadra. Persze, nem kell nagy dolgokra gondolni egy 5 éves esetében, de én mint anya, a könnyeimmel küszködtem meghatottságomban, ahogy az én kis csemetém tette a lábacskáit, illegette magát jobbra-balra, és ahogy végül kicsit szégyellősen, de azért mégiscsak büszkén, mosolyogva hallgatta a vastapsot a többi kis társával együtt. Számomra ez volt a szombat délutáni kis csoda, azzal együtt, hogy le voltam nyűgözve, ahogy Györgyi néni ezt kb 50-60 gyereket ovistól a bakfisig egy fantasztikus előadássá formálta. Nagyon élvezetes volt az egész, látszott, hogy minden egyes szereplő szívvel-lélekkel csinálta a táncát, még ha néha nem is egyszerre mentek a mozdulatok, még ha néha erre is arra is hajlottak a kis táncosok... A finálé pedig meghozta a korábban visszatartott (öröm) könnyeimet is...
