A vasárnap előszöris azért volt jó, mert anya-apa itthon volt. A vasárnap még azért is volt jó, mert anya fasírtot készített ebédre - abból megint jól belakmároztunk (szerintem anyának ezért tetszett legjobban ez a vasárnap:). A vasánap még azért is jó volt, mert délelőtt baráti látogatásra érkezett Benedek (aki februárban lesz 2 éves) a szüleivel és Benedektől bizony sokat lehetett tanulni:
Például azt, hogy ha babakocsit tolunk a képzeletbeli utcán (amely jelen esetben a mi nappalinkban van), akkor mindig kiáltani kell, hogy "Píí!" - azaz piros - és akkor meg kell állni a képzeletbeli úttest szélén. Egészen addig kell várni, amíg Anna (Benedek anyukája) el nem kiáltja magát, hogy "Zöld, mehetsz!". - Pannink a motorján ülve ámulattal nézte a közlekedő Benit, úgyhogy ha nem is értette egészen minek az a "Píí", talán tanult tőle valami hasznosat...
Például azt is meg lehetett tanulni a Benikétől, hogy a gyümölcs jó dolog és ha körtét ad az anyukánk, akkor nyugodtan kinyithatjuk a szánkat, mert valami finom dolog következik. - Pannika szemmel láthatóan erre a tudásra is nyitott volt, mert egy idő után ő maga is tátotta a száját (jobban mondva kinézte Beni szájából az ételt), amikor Beni újabb darabka körtét kapott az anyukájától. Jó lenne, ha kisifútól megszerzett ismeret tartós nyomokat hagyna a lányomban és nemcsak a tejszelet és a tepertő látványának hatására törne ki örömujjongásban...
Az is jó volt a vasárnapban, hogy délután megint "segíthettünk" apának szerelni, például úgy, hogy huncut módon elszaladtunk az összes csavarral és csak hosszas könyörgés után adtuk vissza gurgulázó nevetés kíséretében és mikor kész lett a forgószék és apa beleültetett, végre felértük a nagy asztalt is - milyen jó dolog is ez az állítható magasság:)
A legjobb dolog ebben a vasárnapban azonban az volt, hogy kaptunk egy ajándékot, mégpedig egy játék-alagutat (pont olyat, amilyet a múltkor Szonja babáéknál próbálgattunk). Mivel anya a múltkor teljesen odavolt, milyen édesen játszottunk Szonjával (Szonja 15 hónapos picurka) az esedékes IKEA-túrán egyből beszerezte a játékot nekünk. Hogy miért is olvadozott annyira anya? Mert tündériek voltunk, amikor Szonja és én bemásztunk az alagútba és középen találkoztunk, nevettünk, simogattuk egymás buksiját és gurultunk is, és mikor anya és Edit (Szonja anyukája) bekukucskált, sikítoztunk örömünkben és ezt jópárszor meg is ismételtük...
