A héten drága kicsi cicácskám már egész délelőtt a bölcsiben volt, ebéd után hoztam haza.

Szerencsére mindig azt az infót kaptam az óvónőktől, hogy egész nap remekül érezte magát, sehol egy sírás, sehol egy szontyoli arc nem volt. Boldogan játszott egész délelőtt, reggelikor reggelizett, ebédkor ebédelt (persze azért nem  mindent, de a kedvére való falatokat igen). Ha valamit szeretett volna elérni, addig magyarázta szegényes kis szókincsével az óvónéniknek, amíg meg nem értették. :)

Annyira örültünk minden nap Lacival és olyan jó érzés, hogy nyugodt szívvel merem rábízni Zitácskát ezekre az óvónénikre. Első perctől ez volt az érzésem, ahogy beszéltem velük - remélem, később sem fogok csalódni.

Tegnap ebéd után annyival továbbléptünk, hogy Zsuzsa néni megmutatta Zittikának az ágyát, az aranyos kis katicás, csacsis, zsiráfos mintás ágyneművel együtt. Lefektettük egy kicsit a rongybabáját  - ami nélkül el sem indulunk reggel:) és elmagyaráztuk Zittinek, hogy ez lesz az ő ágyikója. Úgy láttam tetszett neki és elég fáradt is volt ahhoz, hogy akár azonnal elaludjon benne - de tegnap még inkább hazaadták ebéd után, gondolván elég Zitának ennyi élmény egyszerre.

Ma ismét úgy kellett visszarángatom az ajtóból a kis nagylányt, már indulni akart ő is amikor Pannikát vittem az oviba (ő 8-ra jár, Zita csak 9-re).Később út közben ismét megbeszéltük az alvás-témát és a gyerkőc puszit sem adva csörtetett befelé a csoportszobába reggel...

3/4 1 körül pedig hívott Zsuzsa néni, hogy békésen, hang nélkül elalukált a kicsi a babácskájával, kispárnáival és cumijával együtt.

Úgy gondolom megérte, hogy nem 1-2 nap alatt szoktattuk be, hanem fokozatosan - bár abban is biztos vagyok, hogy lesz még sírós napunk is.

Most viszont erre nem is akarok gondolni, csak arra, mennyire ügyesen viselte a kis drága a változást. Ebben biztos nagy szerepe volt az óvónőkön túl annak is, hogy nap mint nap látja Panni óvodáját - és lehet, hogy magát is kezdi "nagylánynak" érezni azzal, hogy bölcsis lett.És ez így is van!