Az utóbbi hónap balettórái a vizsgaelőadásra való felkészüléssel teltek az óvodában. A sok várakozás után nagyon vártuk Lányos_Apával, hogy végre eljöjjön ez a szombat délután, hogy a mi "szombati tündérünk" is részt vehessen a Szépség és a Szörnyeteg előadásán.
A bemutatóig megtartott főpróbák kissé megviselték az idegrendszerünket, hisz olyankor minimum dupla annyi szülő nyomult be egyszerre az oviba - anélkül, hogy a gyereküket megnézhették volna - mint ahány gyerek egyáltalán részt vett a produkcióban. Az "okos" szülők rendszerint a tornaterem bejárata elé zsúfolódtak össze, ahol végképp semmi légmozgás, levegő nem volt, a csoportszobákat csak közelharc árán lehetett megközelíteni és persze a próbáról kijövő apró gyerekeknek is át kellett magukat passzírozni a szülő-csordán. Olyanok voltak némelyek, mintha csak ezen alkalmakkor láthatnák balettruhában a gyereküket... Hát, nagyjából ennyit érzékeltem én a próbákból, meg persze az otthon megtartott kis bemutatókat és lelkes beszámolókat, úgyhogy minden reményem meg volt arra, hogy végül azért mégiscsak egy csoda jöjjön létre.
A héten megkapták a gyerekek a jelmezüket, és készült beállított fotó is róluk. Ma délelőtt pedig megvolt a színházi főpróba is (a József Attila Színházban) és délután végre mehettünk az előadásra. Hosszú hónapok óta nem jártam színházban, úgyhogy már szomjaztam a művészetre igazán... 3-an indultunk el, Panni, Bea mama és én. Lányos_Apa és Zita majd csak a 2. felvonásra érkezett, mert Anna csak abban szerepelt és gondoltuk, hogy a pici maszat nem bírna ki 2 felvonásnyi kultúrát.
Mivel nem akartam autóval parkolóra vadászni, ezzel magamat és esetleg a kis művésznőt is flusztrálni, metróval közelítettük meg a helyszínt, Panni ezt még fokozta a tündérke-ruhával és egy jó erős sminkkel (a szinpadi fények miatt volt rá szükség Györgyi néni szerint, hogy a gyerekek arcából ne csak egy fehér homály látszódjon a hivatalos videófelvételen). Kicsit furcsán éreztem magam szép ruhában, szép, festett tündérkével kéz a kézben, a sok fásult, lepukkant ember között. Néha éreztem a rosszalló tekinteteteket, hogy "biztos gyerekszépségversenyre viszi" azért néz így ki az a szegény gyerek. Persze lehet, hogy csak képzelődtem...
Miközben már az aluljáróban lépegettünk felfelé a lépcsőn, csak néztem a betonnal zsúfolt, koszos, lehangoló környéket s az járt az eszemben, hogy itt akkor most Anna személyében földre szállt egy angyalka, de mennyire nem illik ide a tiszta, ártatlan kis lelke...
A színház előtt már nagy volt a nyüzsgés, csinos anyukák, büszke apukák és mindenféle rokonok zsongták körül csemetéjüket. Ment a fotózkodás, nevetgélés, boldogan szaladgáltak a benzinfüstös levegőben a tündérkék, gombácskák, pillangók és hasonló kis lények...
Végre elkezdődött az előadás, Anna áhítattal nézte a táncot, én pedig őt is, ahogy mellettem ült:)
Szünetre megérkezett Laci is Zitával, de szegénykém egyből megijedt a tömegtől. Pannit a második felvonásra gyorsan bekísérte az apja a művészbejárón - ahogy illik - aztán Zitának próbáltunk kedvet csinálni az előadáshoz. Úgy tűnt, megnyugodott, de ahogy lekapcsolták a lámpákat, keservesen sírni kezdett, egyre tiltakozott, hogy "Ne, ne! Ne, ne!", úgyhogy Laci és Zitti számára még azelőtt véget ért az előadás, hogy az első szereplő bejött volna:( A jegyszedő nénik feldobták nekik, hogy próbálják meg a karzatról, de az sem volt jó, úgyhogy pár perc múlva lógó orral hazamentek...
Mi pedig maradtunk ketten Bea mamával és vártuk, hogy a mi kis tündérünk is kilibbenjen a színpadra. Persze, nem kell nagy dolgokra gondolni egy 5 éves esetében, de én mint anya, a könnyeimmel küszködtem meghatottságomban, ahogy az én kis csemetém tette a lábacskáit, illegette magát jobbra-balra, ahogy körbe tipegte a nagylány táncostársát és ahogy végül kicsit szégyellősen, de azért mégiscsak büszkén, mosolyogva hallgatta a vastapsot a többi kis társával együtt. Számomra ez volt a szombat délutáni kis csoda, azzal együtt, hogy le voltam nyűgözve, ahogy Györgyi néni és Luca néni ezt kb 50-60 gyereket ovistól a bakfisig egy fantasztikus előadássá formálta. Nagyon élvezetes volt az egész, látszott, hogy minden egyes szereplő szívvel-lélekkel csinálta a táncát, még ha néha nem is egyszerre mentek a mozdulatok, még ha néha erre is arra is hajlottak a kis táncosok... A finálé pedig meghozta a korábban visszatartott (öröm) könnyeimet is...