Éjjel csodálatos dolog történt velem. Arra ébredtem 02.50-kor, hogy Pannika szólongat a gyerekszobából. Azonnal rohantam, nehogy Zita is felébredjen, majdnem bele is rúgtam az ajtóba a nagy igyekezetben. Annát azonnal felnyaláboltam, és átvittem a hálószobánkba, ahol kicsit egymás felé fordulva és egymást ölelve beszéltünk valamiről (nem emlékszem miről, mert félálomban voltam), aztán némi forgolódás után visszaaludtunk mindannyian.

Fél négy körül a másik lányom nyafogására ébredtem, megint kipattantam az ágyból, hogy Zitát megnyugtassam. Most nem jött be a cumi-visszanyom-a-kis-szájába-aztán-simi-simi, s éreztem, hogy az éjszaka további részének számomra lőttek - legalábbis alvási szempontból.

A kisasszony ugyanis teljesen éberen karattyolni és hancúrozni  kezdett, egészen addig (úgy fél  órát biztos elvolt így) míg az ágy végében lévő éjszakai fényt véletlenül le nem kapcsolta.No, akkor megijedt egy kicsit a "töksötéttől"...

Miután segítségére siettem és ismét némi világosságot varázsoltam (már ha a 0.5 Wattos teljesítményű világítótest estében beszélhetünk ilyesmiről) Zitácska a biztonság kedvéért jobbnak látta a közelemben maradni és nem szerte-szét kolbászolni a szobában.

Lassan egészen lenyugodott, én pedig már nem is bántam, hogy felkeltett, adtam egy puszit az édes-illatos-puha pofijára, közben néztem, ahogy pislog mellettem az én kis békám. Aztán jött a csoda - azaz a puszimra pici cuppanással nedves kis puszival válaszolt, majd ezt a kis oda-vissza játékot megismételtük vagy tízszer. 

Nem tudom leírni azt az érzést, amely eltöltött így 4 felé közeledvén, de ti - anyák és apák  - úgyis értitek...