Mostanában - mivel Zitinka rászokott a napközbeni egy alvásra - délutánonként magammal viszem, amikor Panniért megyünk az óvodába. Babakocsit nem viszünk magunkkal, mivel picurkám nagyon élvezi, amint a parkolóból gyalogosan megyünk a  kis sétányon keresztül az óvodába.

Persze nem olyan egyszerű Zittivel haladni, hisz lépten-nyomon másfelé veszi az irányt, mint amerre én szeretném, s a kezemet pedig két másodpercig sem hajlandó fogni. Ilyenkor rendszerint kiejtem a varázsszavakat: "Hol a Panni? Gyere, keressük meg a Pannit!" Ezek hatására Zittinek bevillan a helyes irány és már haladunk is a cél felé tipegve, a mi kis  tempónkban.

Miután Pannikát összeszedjük és a fél csoport végigcsókolja Zitát, lassan el is tudunk indulni az autó felé, de útközben a legtöbbször  nem hagyhatjuk ki Zsiga bácsi cukrászatát, csak hogy ne legyen annyira egyszerű a dolog.

Bevásárlás után én terelgetem Zitát  - kezét fogni nem lehet, felvenni szintén nem:) - Anna pedig előre megy, hogy a magasított "oldalfalon" menjen végig a járda mellett. Közben Zita kissé megfeledkezik arról, hová is tartunk, no ekkor kezdi el Panni hangosan szólongatni a sétány végéről hangosan "Zita, gyere!"s közben integet, hogy a húga tutira felfigyeljen rá.

Zita veszi az adást, nagy sikongatások közepette integet ő is veszettül, aztán még gyorsabban szedi a kis lábait, hogy mielőbb utolérje Pannikát. Aztán csak azt látom, hogy szaladnak egymás felé (mindegyik a saját egyedi stílusában) és versenyeznek, ki tud nagyobbakat sikongatni. Végül, mikor az utca összes népe már bennünket figyel, s a lányokon mosolyog, összetalálkoznak és ölelik egymást, mintha ezt nem tették volna meg pár perccel korábban az óvoda öltözőjében.

Szóval szeretek Annáért menni délutánonként...