Tegnap Zita-sétáltatás közben hirtelen ötlettől vezérelve benyitottam az egyik utunkba eső fodrászatba, hogy bejelentkezzek egy alapos hajvágásra. Van-volt nekem saját fodrászom, de ő a belváros közepén szépíti a lányokat, asszonyokat és végiggondolva a szükséges időráfordítást (autóval oda 3/4 óra, hajvágás 1 óra, vissza 3/4 óra), Ziti miatt nem mertem rászánni magam a kalandra. Nos mivel a hajam az utóbbi időszak vágásmentes volta miatt kezdett teljesen elkanászodni, vállaltam a kockázatot, hogy a régi bevált fodrászt ismeretlen idegenre cseréljem.
Pannika óvoda után ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen - ez neki nagyon izgi dolog lehetett. Boldogan végignézte a hajmosást, pancsolta ő is a vizet, vágásnál is ott ült a szomszéd széken és aggodalmaskodott, hogy túl rövid lesz a hajam, közben azért az óriási tükörben nézegette magát önfeledten és kiengedett haját hátra dobálgatta. Végül elégedetten kijelentette, hogy neki van a leghosszabb haja. Hajszárítás közben pedig végig úgy fordult, hogy az ő hajacskáját is lobogtassa a "szél".
Az új fodrász bevált, nekem tetszik a végeredmény és Panni is megállapította: "Anya, nagyon szép lettél." :)
