Kedvenc gyermekem nézegeti a Toszkánáról szóló képes könyvünket - mert hát a szobrok egy ideje nagyon érdeklik őt. Közben beszélgetünk:
-Anya, hoj van Budapeszt, itt van? - miközben lelkesen böngészi a könyv utolsó oldalán található Olaszország térképet.
- Nem, kicsim, ez Olaszország, ez nagyon messze van Budapesttől. - válaszolom.
- Akkoj majd ejmegyünk oda, ha nagy jeszek, jó? Vigyük a babakocit isz, majd bejefekszek ha ájmosz jeszek, jó anya?
**********************************************
A korai sötétedés miatti jótékony félhomály segítségére volt a sumákoló bölcsis néniknek, mert Laci csak hazaérkezve vette észre, hogy a lánykánk homlokán egy nagy kék folt éktelenkedik. Mivel nem kaptunk semmilyen felvilágosítást az esetről, őt próbáltuk kikérdezni, mi történt...
- Pannikám, mi történt a homlokoddal?
- Mentem az ejefántosz motojvaj ész ejesztem ész beütöttem itt. - mondja Panni.
- És sírtál is, kicsim? Megvigasztalt valaki?
- Nagyon síjtam ész jött a Hajni (gondozónő) ész megvigasztajt.
- Megpuszilgatott?
- Nem, csak monta, hogy katonadojog ész szimogatta a fejem.
No majd holnap végére járok az ügynek. Nem az a baj, hogy megesik a kis baleset, hanem az, hogy egy szót sem szólnak róla. Más hepciás szülőknek egyfolytában a kegyét keresik, mi meg sosem problémázunk, úgyhogy nagyjából levegőnek néznek és minden infót a lányunkról harapófogóval kell kiszedni belőlük... Hmmm:(
