Panni nem igényli az óriási változatosságot, ha az esti meséről van szó. Amikor megkérdezzük, miről meséljünk, a válasz rendszerint "A csibéjőj" vagy "Juditjój", "A tottájój" vagy mostanában "A szipőjőj". (=A 3 kiscsibéről... Juditról... Tortáról... vagy Cipőről). Persze ezen belül mindig más egy kicsit a történet, éppen hogy jön össze az improvizáció. Most lefekvéskor is megbeszéltük, hogyan lesz az alvás:
Panni: "Ma ki meséj neked?"
Anya: "Ma este anya mesél neked, jó lesz?"
P: "Okéé, jó jesz!"...
Mese közben beszélgetünk:
P: "Én szejetem a pijos szipőmet. Ész a kéket isz szejetem. Anya, hoj a kék szannim?"
A: "A kék szandid az előszobában van a szekrényben, csak már egy kicsit kinőtted."
P: "Ész a pijoszat isz kinőttem?"
A: "Nem, azt még nem nőtted ki, holnap majd felhúzzuk, ha megyünk a bölcsibe."
P: "Igem, honnap majd kinövöm."...
Mostanában olyan bújós lett esténként a kisasszony, mint régen volt: fekszünk az ágyban egymás felé fordulva, Panni ezerrel csimpaszkodik a nyakamba - el nem engedné semmi pénzért - közben kérdezgeti "Anya, hova mész?" Persze, nem megyek sehová, hisz nem is tudnék... Aztán megsimogatja az arcom a két kis meleg kezével és azt mondja "Egyemmeg a kisszivedet!", ráadásul cuppant egyet az orcámra - és tudja, hogy szavainak és hangjának hatása nem marad el és előállhat ő is a követelésével: "Anya, siminni a hátam!"... Így megy ez nálunk esténként...
