Ezévben az Őrségbe terveztük az 1 hét együttlétet, Kondorfán sikerült egy házikót kibérelnünk. A panzió két részből áll - a régi "kúriából" és az újonnan hozzáépített gerendaházból - nagyon kellemes kis hely, ajánlani tudom mindenkinek. A házunkhoz egy nagy kert is tartozott, medencével, hintával, homokozóval - ahogy kell...
A házikónk így nézett ki:
Kívülről:
Következzenek hát a fontosabb események:
Az elindulásunk nem volt zökkenőmentes. Bepakoltuk az autóba Anna téli-nyári ruhatárán, kiskádján túl a számítógépünket is, amely egy ideje rendetlenkedett és némi hozzáértő hekkelésre szorult - gondoltuk, útközben beadjuk javításra és mire hazajövünk fantasztikus állapotban vár minket a masina és használhatjuk kedvünkre... A "szervízben" technikai okokból sajnos nem tudták fogadni - úgyhogy vihettük is magunkkal nyaralni. Hiába, ragaszkodó jószág!
Az utazás oda (kb 270 km) simán zajlott, Anna elaludt, ahogy szokott, kb. a cél előtt 30 km-rel Körmenden ébredt fel. A tankolást végigasszisztálta, majd bementünk fizetni. A kutas bácsik - mintha csak ismerték volna - egyből repi csokival kezdték kínálgatni, amit a kisasszony félszegen bár, de elfogadott... Kimentünk a helyiségből és már majszolta is a kis bocis csokikat... Majd noszogatni kezdett engem, hogy kérjünk még, repetázzunk... Anya persze elintézte ezt is...
A kisasszony profi "sziklamászó". A házikóban volt egy kemence, amelyre pikk-pakk felmászott a kis kör alakú mélyedéseket használva. Aztán pedig még sokszor. Nemsokára kép is lesz róla...
A kemence:
Légyvadászat. Sajnos a gyerkőcnek előzetesen beharangozott pancsolómedencét az időjárás viszontagságai miatt nem használhattuk - így az remekül bevált kézmosásra illetve medencébe esett rovarok kihalászására...
Az ottlétünk alatt Panni szinte semmi meleg ételt nem vett magához - még palacsintát sem! Viszont egyik este fürdés előtt "tojászjátottát" kért - amit nagy meglepetésünkre valóban el is fogyasztott. Persze az étteremben kicsit csodálkoztak, amikor 1 tojásból cécó nélküli (se sonka, se hagyma) adagot kértem...
Minden reggel és aztán naponta többször is az utunk a falu központi részén található bolthoz és postához vezetett. - Hogy miért? Kérem szépen, egyrészt ott volt az "öjeg néni ész a báci" fából faragott szobra, melyeket mindig meg kellett nézni, illetve simogatni. Panni eleinte nem merészkedett túl közel - félelemmel vegyes lelkesedéssel szemlélte az alkotásokat, majd miután sokszor hangoztatva meggyőzte magát, hogy "nem bánt a szoboj", már ő is részt vett a simogatási akciókban. Másrészt a posta mellett volt egy kiváló lépcső (legalább 10 lépcsőfokkal), amelyen remekül lehetett le-fel mászkálni. Panninak a boldog nyaraláshoz ennyi már elég is volt!
A "szobojsimogatás":
Egyik nap a sétából 3 db tojással tértek vissza az apjával. Az egyik a zsebében, a másik a kezében, a harmadik apa zsebében volt... Az egyik falubeli néni nem tudott ellenállni a tündéri kiscsajszinak, megmutatta neki a tyúkocskát - és mivel Panka nem merte megsimogatni, kapott 3 friss tojást... Legalább meglett a vacsoráravaló!
Pénteken megjöttek a barátaink is, Blankával (2 éves) és Annával (3 éves) egészült ki a csapat... Rendszeresen folyt a nagy bújócska a házikóban - volt nagy sikongatás, főleg, mikor mindhárman ugyanazon ajtó háta mögé bújtak és Blanka már előre kiszaladt sikongatni, mikor hallotta, hogy valaki közeledik:) Aztán volt még sok ágyon-ugrálás is...
Az enyém... - Bizony erről is szót kell ejtenünk. Mivel tudtuk, hogy jön a két kistestvér, kis ajándékkal (csoki) készültünk, amelyről Panka is tudta, hogy kiknek szánjuk... Ettől függetlenül folyamatosan mondogatta, hogy "ez az ennyém, nem adom oda a Bankának" és ugyanez volt a helyzet a sárga homokozólapáttal is valamint a ropival és az "ananászvaj" is (minden gyümölcslét így hívunk, mert ő CSAK ananászt iszik... legalábbis azt hiszi). Szerencsére, amikor odakerült a sor, azért nem volt ebből olyan nagy probléma, csak egy kis bögre tört dirib-darabra, mert meg akarta menteni az "ananátt" a kislányoktól... Egy idő után viszont már unszolás nélkül kezdte osztogatni a ropit...
Hiszti... Nos, az volt, nem kevés. Hogy mitől hisztizik egy Panni? Attól ha megyünk piciklivel, vagy ha nem megyünk biciklivel. Ha autózunk akár 5 km-t, vagy ha csak sétálnánk. Ha apa megsimogatja a szobrot, mielőtt ő engedélyezné. Vagy őt akarja megsimogatni. Ha tisztába akarom tenni. Ha nem akarom, hogy egy fél tégely kenőcsöt magára kenjen. Ha a piros szandit adom rá. Ha a kéket adom rá. Ha nem veszem fel. Ha beszélgetünk apával. Ha nem hagyom, hogy a vendéglőben benyaljon egy sótartónyi sót. És ilyenek. De azért nem volt vészes ez sem, ilyet biztos minden gyerek tud... De nehogy azt higyjétek, hogy amúgy nem ő a legtündéribb kislányom!:)
Biciklizés - épp hiszti nélkül:
Hazafelé... 3 és fél órán keresztül karattyolt, nem aludt el, pedig alvásidő volt. Ilyet még nem csinált. És az, hogy nem bőgött ha már egyszer nem aludt, háát, ilyen sem volt még. A nyaralás alatt még 2 perc autókázás miatt is előadta a nagy sírós jelenetet, de ez most elmaradt... Csak így tovább, ha Mohácsra megyünk is!
Merre jártunk végül is?
Barangoltunk az Őrség tájain, pl. Őriszentpéteren, Szalafőn, Magyarszombatfán, Ispánkon. Ausztria közelsége miatt kétszer is átruccantunk várat nézni (Riegersburg és Németújvár). Élmény volt mindkettő - a sok-sok lépcső miatt Anna is nagyon élvezte. Csak azt sajnálom, hogy az elcipelt 2 bicajt nemigen használtuk és kimaradt a fürdőzés is... Majd jövőre!
Szalafő
Őriszentpéter
Riegersburg
Kondorfa
Velemér
Apával
Homokozás: "Apa, cináttam neked cokisz tottát!"
Anyával
