Zsebtündérek

...Csillebércre. - Azaz szombaton kisvonatozni voltunk. Interneten jó előre tájékozódtunk a vonatok indulási idejéről - mégis sikerült 1 perccel lekésni a kiszemelt járatot. Pedig igyekeztünk, de elindulni nálunk nem egyszerű dolog... "Betetted a gyerek innivalóját?... Hol a kulcsom?... Anna, ne szaladj el, vegyük fel a szandidat!... Közben Anna is mondja - ő menne már mezítláb is: Meni! Meni!"...

Mikor végre odaértünk az állomásra, még épp láttuk, "ahogy elindul a vonat..." Volt kis mérgelődés, de hamar megnyugodtunk, mert Anna meglátva egy lépcsőt, máris sétálni akart. Úgyhogy csak sétáltunk le...fel...le...fel... a lépcsőkön, majd megnéztük a helyi múzeumot, amely kemény 50 Ft-os belépőjegy ellenében az "úttörővasút" múltját mutatta be sok fényképpel illusztrálva. Haj, az a sok "kispajtás" hol van már? Szuvenírként vásároltunk néhány szép mozdonyt ábrázoló képeslapot, valamint néhány pakli vonatos kártyát...

Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy még a múzeum élményeivel voltunk elfoglalva, máris begördült a szerelvényünk, és Anna legnagyobb örömére végre felszálltunk - rögtön a mozdony mögötti kocsiba. Nem sokat kellett várnunk, a "forgalmista fiú" hamarosan sípolt és szabad utat adott a kisvonatnak, és lassan kigördültünk az állomásról - eközben a kis vasutas feladatát nagyon komolyan véve tisztelgett a vonatnak...

Utazásunk alatt volt minden, ami az élményhez kell: hegyek, völgyek, házikók a távolban, alagút, éneklés - és nem utolsó sorban több megálló, ahol az indítási ceremóniát többször megnézhettük...