Szép napra ébrdetünk, mondhatom: köd, sötétség, nyirkos hideg odakinn, egyedül Anna baba jókedvű, hál' Istennek, jó nagyot aludt. Reggelire budndáskenyeret készítettem neki, amiből jó étvággyal falatozott, reggeli után pedig vidám szaladgálásba kezdett. Mondtam neki, ébresszük fel apát is, nehogy nagyon elkéssen. Az ébresztés az ágyunkban történő önfeledt ugrálással történt meg, majd apa megkérdezte, evett-e rendesen a kismanó. Elmondtam, hogy igen, evett rendesen, bundáskenyér volt a reggeli. Beszélgetésünk közben Anna figyelmesen hallgatott bennünket, majd felpattant és kiment a szobából. Kisvártatva visszatért, kezében a bundáskenyér darabkákat tartalmazó tányérral, amit óvatos egyensúlyozással, egy kis rikkantás kíséretében átnyújtott az apjának. "Tessék apa, egyél te is egy kis bundáskenyeret, neked hoztam!" Hát így gondoskodik az apukájáról Panni. Mondja meg valaki, hogy lehet ilyen édes egy 19 hónapos gyerek?
