Nos, Anna nagyon ügyes, okos kislány - természetesen! - de olyan nagyon nem igyekszik a beszédtanulással. Tudom, nem versenyfutás ez, nem is azért írom, csak van egy aranyos kisfiú az ismeretségi körben (Olivér), aki fiatalabb pár héttel és gyönyörűen mondja már a szavakat.
Elkalandoztam egy kicsit: tehát az utóbbi időben észrevettük, hogy beindult Panninál valami, mert elkezdte mondogatni a szavak első szótagjait, például:
fü - fülbevaló, tóó - túró rudi, paá - pelenka, pa - patent, hai - hami, ma - mama, pa - papa, stb.
Azokat a szavakat jegyzi meg a kiscsaj, amelyek valamit jelentenek neki, értelemszerűen:
Odavan az ékszerekért (nő!) - imádja a túró rudit - szeret babrálni a pelussal és a patenttal - a "hami" meg csak úgy tetszik neki (mert enni azért nem szeret:( ). Két szó van, amit tökéletesen ki tud mondani, az egyik a "hoppppáá" - amit mindenre használ, ha játszik vagy ha ledob, leejt valamit. A másik szó az "appa" - ezt pedig az apukájára mondja, de állandóan. Igaz, én csak egy "aja" vagyok, de ezt sajnos elég ritkán hangoztatja a kislányom.
A múltkor egy kis édes rajzfilm ment a tv-ben - egy kutyus labdázott benne, és a labda egyszercsak felrepült a fára és megakadt az ágak között. Anna elbűvölve nézte a történetet és amikor a labda leesett a fáról, nagyott kacagva felkiáltott: "hoppppáá!" Én pedig csak csodálkoztam, mert nem gondoltam volna, hogy egy ilyen pici gyerek megérti a rajzfilmet, és elragadtatásomban össze-vissza pusziltam a kislányomat...
Vou-vou-vou!! - mondta Pannika:
