Sajnos a környékünkön nem gondoltak az olyan apró tündérekre, mint Anna és csak a minimum óvodás korú gyerekek számára van játszótér. Persze ez már Eu-konform, vagy mi, de egy másfél éves gyereket nem engedhetek el a több tíz méter hosszú csúszdára vagy a labirintusszerű favárba egyedül - utána menni meg kicsit ciki lenne, még beszorulnék egy "kapun" vagy ilyesmi - mert hát mi tagadás, nem vagyok egy hobbit-méret. Igaz, hinta minden játszótéren van, de azt meg az én lányom nem élvezi - lehet, hogy még ahhoz is kicsi, de lehet, hogy ezt a félelmet is a tériszonyos apjától örökölte, aki rosszul volt a hintában, ha kiskorában beültették. Szóval szuper az új játszótér, csak nem egy olyan kicsinek való még, mint az én lányom...
Aztán van még 1-2 játszótér nem messze a lakásunktól, de azok már inkább csak "torzók": hinta félig leszakadva, egy árválkodó mászóka, két rozsdás libikóka, némi homok a kutyakakák között. Itt régen játszótér volt, amikor még én voltam kislány, igaz, akkor a kutyakaka nem tartozott a kellékek közé. Mégis ébreszt bennem jónéhány kellemes emléket az ilyen játszóterek látványa, akármilyen lepusztultakká is váltak az évek folyamán. Ezek nem voltak Eu-konformok, mégis olyan jókat lehetett játszani ott: mászókáztunk, hintáztunk, libikókáztunk, fogócskáztunk, homoksütiket készítettünk, megbeszéltük a kis dolgainkat és boldog gyerekek voltunk. Ezek a játszóterek hamarosan eltűnnek, mert kimentek a divatból, mert balesetveszélyesek, és ezzel eltűnik valami az én életemből is. Nem emlékszem egy esetre sem, amikor a régi játszótéren valamilyen baleset történt volna a gyerekekkel. Csak annyi kellene szerintem, hogy a szülők, óvónénik és a felnőttek általában odafigyeljenek, hogyan játszanak a gyerekek.
A baleseteket nem kell egyik vagy másik játékra fogni, azokért csakis mi, felnőttek vagyunk felelősek. A kicsik csak játszanak, ártatlanul, önfeledten, a veszélyekre nem gondolva...
