Mamáék mondták délután, mikor hazaértem, hogy nem tudott valami könnyen elaludni Panni. A felettünk lakó szomszéd egész nap fúrt-faragott. Nem tudom, normális dolog-e, de ebben a házban a zaj hihetetlenül szétterjed. Például a hétvégén a kettővel felettünk lakó kisgyerek egész délután szaladgált és kiabált - valószínűleg indiánosat játszott és ő volt a 100 fős indiántörzs. Apósomék (akik még csak 2 hete laknak a házban) szintén megtapasztalták a hanghullámok eredményes terjedését, ugyanis a felettük lakó család néhány tagja (1 db apuka, 1 db 10 éves kisfiú, 1 db 2 éves Bence és valószínűleg a 12 éves Regina is - csakhogy párosával legyenek) extra kispályás focimeccset rendezett. Az apukáról tudni kell, hogy nagy Újpest-rajongó, úgyhogy Bence szókincsének elsők közt elsajátított eleme az "upe!" - értsd: Újpest! - kifejezés volt. Lassan megismerjük lakótársainkat, ha akarjuk, ha nem... De térjünk is vissza írásunk második mondatához: szóval a szomszéd fúrása-faragása olybá hatott a lakásunkban, mintha legalábbis a fülünktől 10 centire üzemelt volna egy fúrógép. Kicsi Anna persze, hogy nem tudott nyugodtan aludni, még valami csomagot is hozott a postás, ő is vadul nyomta a csengőt, mikor a gyerek már majdnem aludt, aztán kis idő múlva a szomszéd házból is minket talált meg valaki egy számunkra teljesen érthetetlen problémával. Délután ráadásul még a baba foga is elkezdett fájni - úgy látom legalább 3-4 db bújik ki egyszerre - úgyhogy ma nem volt valami felhőtlen napja a kis család otthon maradt tagjainak. Úgy látszik, néha egy kis áramszünet lenne a legnagyobb ajándék... tudjátok: ...kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek... Miért nem ma volt!?
